"Az írás bensőséges közlésmódján túl a film és a festészet összes képi megjelentési lehetőségének széles skáláját és teljes sokoldalúságát is biztosítja"Ahogy azt Scott McCloud is mondja A képregény felefedezése c. munkájában.
Legcélszerűbb a képregényt önálló médiumként aposztrofálni (már azért is, mert így nem esünk a konkrét fogalom-meghatározás 22-es csapdájába, másrészt hangsúlyozzuk a képregény önállóságát). Így tesz Maksa Gyula is, mikor médianarratológiai szempontból közelíti meg a képregény meghatározását, többek között felhasználva Philippe Marion médianarratológiával foglalkozó értekezéseit. Az elbeszéléselméleti hagyományokat korábbi és újabb médiumelméleti megállapításokkal kombináló médianarratológia kialakulását az a felismerés tette lehetővé, hogy a médium egyedisége, sajátosságai, ellenállása részt vesz az elbeszélés alakításában. A médiumok megkülönböztető egyediségét hívja a médianarratológia mediativitásnak. A médium (esetünkben a képregény) a maga sajátosságaival részt vesz az elbeszélés alakításában. A többi médiummal való keveredés és az eltérő kulturális sajátosságok ellenére fel lehet ismerni a képregény mediativitásának viszonylag állandó, azaz az eltérő változatok jelentős részére jellemző elemeit. Ilyen az állóképek változatos keretezésének lehetősége, vagy a hangfestészet. A heterokronitás is jellemzi a képregényt, azaz a befogadás ideje nem előre programozott, emellett sok esetben a panelek és oldalak szerkesztése lehetővé teszi a nem-lineáris olvasást, befogadást. Ennek köszönhetően a képregényes elbeszélés fokozottan számít a befogadó szubjektum aktivitására.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése