Infinite Canvas - a végtelen vászon

Míg az albumokban, magazinokban az álló oldalszerkesztést szoktuk meg, addig a képernyő egy fekvő téglalap alakú felületet biztosít. Ennek a felületnek azonban a görgetés lehetőségével kitágulnak a határai. Scott McCloud képregény szerző az 1990-es évek végén Kifejlesztette az ún. végtelen vászon elvét (Infinite Canvas), azaz a webfelület lehatárolhatatlanságán alapuló narratív technikai módszert. Ezáltal kitágította a képregény térbeli kereteit, amire a nyomtatott képregényeknél legfőképp a gazdasági érdekek szabnak határt. Valószínűleg egy kiadó sem vállalná egy kb 50 centiméter széles és közel 6 méter hosszú képregény kiadását. Az interneten azonban megjelenhetnek az ilyen absztrakt képregények is. Első műve, melyben alkalmazta az infinite canvas elvét, a My Obsession with Chess (A sakk szenvedélyem) címet viseli.


McCloud képregényében az egyes panelek a sakktábla mezőit idézik, a fekete mezőkben fehér, a fehérekben fekete rajzokkal. A képernyőn egyszerre maximum három sort láthatunk, a görgető sávval haladhatunk előre a történetben. Érdekes megoldást talált arra, hogyan befolyásolja alkotása befogadásának dinamikáját. A print képregényeknél megfigyelhető, hogy nagyobb szövegtestű, vagy részletesebben kidolgozott paneleknél többet időzünk, míg az egyszerűbb, "üresebb" paneleken végigsuhan a tekintetünk. McCloud itt a lassabb befogadást azzal indukálja, hogy sűrűbben helyezi el a paneleket egymás mellett, míg a szellősebb részeken arra ösztönöz, hogy gyorsabban görgessük a történetet. A két részből álló történetben hosszúsága ellenére is könnyű tájékozódni. A képernyő bal sarkában láthatjuk a képregény kicsinyített mását. A történet közben ha rákattintunk valamelyik panelra, a miniatűrön kijelöli azt a részt, ahol éppen tartunk. McCloud találmányát azóta többen is alkalmazták már, azonban az a jellemző, hogy egyszerre vagy csak függőlegesen, vagy csak vízszintesen élnek a görgetősáv adta lehetőségekkel.